Higiénés jótanácsok otthoni ápoláshoz

Az otthonápolás nagyon fontos része a beteg higiénia és a személyi higiénia, ezért szükséges beszélni arról, hogyan biztosíthatjuk betegünk számára a napi testi higiéniát.

Amikor egy család úgy dönt, hogy idős vagy beteg szeretett családtagját otthon ápolja, akkor nagyon nagy feladatot vállal magára. Bármennyire is embert próbáló ez a feladat, a legfontosabb, hogy a beteg és a hozzátartozó méltóságát is megőrizzük. Vannak bizonyos alapvető szabályok, amiket mindenképpen érdemes szem előtt tartanunk, az otthonápolás során. Ez nem csak azért fontos, hogy javítsuk a gondozott életminőségét és megelőzzük az esetleges fertőzéseket és szövődményeket, de lényeges azért is, hogy védjük a gondozó egészségét. Ebben segít az apoljotthon.hu oldal. 

Mielőtt azonban a mindennapokat megkönnyítő praktikákat és tanácsokat összegezzük, szeretnénk kiemelni, hogy a testi egészség mellett rendkívül fontos ebben a nehéz helyzetben a lélek egészére is ügyelni. A hosszú távú ágyhoz kötöttség mindenkit megvisel, azt is, aki az ágyban fekszik és azt is, aki az ágyban fekvőről gondoskodik.

A beteg kiszolgáltatott állapotban van, ezt sose feledjük. Szoronghat, hogy gondozója terhére van, megviselheti a cselekvőképtelenség tudata, az intim közelség, a tehetetlenség. Beszélgessünk vele, nyugtassuk ,szeretettel és türelemmel közeledjünk felé és ha szükséges, kérjük szakember segítségét! A gondozó is ügyeljen mentális és lelki egészségére, ha teheti, tartson pihenőt, ha szükséges, kérjen segítséget, lehet elfáradni, de nem lehet feladni. 

Alapszabályok

Az otthon gondozott családtag körül rengeteg a teendő: az érintettet megfelelően kell ellátni, gondosan ügyelve arra, hogy életminősége ne essen jelentősen vissza az adott körülmények és lehetőségek között. Ebben nagyon fontos szerepet játszik a mindennapi higiénia is.

Néhány példa, hogy mit értünk mindennapi higiénia alatt: segíteni a járni képes beteget a fürdésben, wc használatban, mosdatni az ágyban fekvő beteget, bőrápolás, pelenkázás, az ágynemű és ruházat tisztántartása, a környezet tisztántartása, fertőtlenítése.

A fertőtlenítésnek külön fejezetet szentelünk, mert nem elegendő a környezet fertőtlenítése, ugyanilyen fontos a test és a kéz, valamint a felhasznált eszközök fertőtlenítése is. Az ok itt is kettős: védeni a gondozottat és a gondozót is. 

Az otthonápolás során a megfelelő higiénia biztosításához manapság minden szükséges termék és eszköz beszerezhető, ám jó ha tudjuk, hogy a sima háztartási fertőtlenítőszerek otthonápolás tekintetében nem mindig elegendőek, érdemesebb speciális szereket beszerezni. 

Megszívlelendő praktikumok

  • A gondozó mielőtt és miután a gondozottal érintkezett mindig alaposan mosson kezet, használjon kézfertőtlenítőt, külön körömkefét és külön törölközőt.
  • Bőrápolásra csak a szakemberek által rendelt szereket használjuk, ezek általában speciális, hipoallergén szerek (nem okoznak allergiás reakciót), melyeket például az inkontinens (vizelet, széklettartási problémával küzdő) beteg bőréhez vagy a sztóma körüli bőrfelületek ápolására fejlesztettek ki.
  • Szappan helyett inkább egyszerű tusfürdő, mosdókrém legyen kéznél, és nagyon hasznos lehet a gondozónak a nedves törlőkendő, a papírtörlő, a fültisztító pálcika, a hintőpor ugyanúgy, mint a gumikesztyű, szükség esetén a szájmaszk.
  • Gondoskodjunk külön körömvágó ollóról, láb- és körömcsipeszről, sarokreszelőről, borotválkozási eszközökről és a felfekvéseket megelőző és kezelő krémekről, illetve hámosítókról.
  • Amikor pelenkát kell cserélni, valamint mosdatásnál, sebellátásnál mindig használjunk egyszer használatos gumikesztyűt! Természetesen a kézmosás és kézfertőtlenítés alól a gumikesztyű használata nem mentesít! 
  • Ha betegünk vizelet-, széklettartási problémával küzd, akkor szükséges a gyakori pelenkacsere, ügyeljünk a bőr állapotára és megfelelő készítményekkel történő gondos ápolására. Az inkontinencia ugyanis megnöveli a nyomási fekély kialakulásának kockázatát, könnyebben alakulhatnak ki különféle bőrbetegségek, pelenkakiütés. Ezért sarkalatos kérdés higiénia és bőrápolás. 
  • A használt gumikesztyűt, pelenkát külön (tetővel zárható) szemetesben, veszélyes hulladékként gyűjtsük. A szemetest minden ürítésnél fertőtlenítsük.
  • Az egymáshoz tapadó bőrfelületek kezelése, ápolása különös odafigyelést igényel. Tehát a combok, lágyékhajlatok, hónalj, farpofa, végbélnyílás, herezacskó, a mell alatti összefüggő bőrfelület, a lábujjak köze kapcsán alapelv, hogy mindig szárazra kell töröljük.
  • Mosdatás után fertőtlenítsük és hagyjuk megszáradni a fogkefét, a mosdató kesztyűt különösképpen. Fontos, hogy a mosdatókesztyűt ha lehet inkább dobjuk be a szennyestartó kosárba és használjunk mindig tisztát.
  • A gondozott ágyneműjét és ruházatát mindig mossuk külön, érdemes 60 Celsius fokon. Az erősebb szennyeződéseket áztassuk fertőtlenítő oldatba.
  • A beteg poharát, evőeszközét mindig fertőtlenítsük.
  • Amit minden esetben javasolt beszereznünk az otthoni ápolás során: sebtapasz, kötszer, speciális higiéniai termékek, bőrápoló és betegápoló termékek, egyszer használatos gumikesztyű.
  • Ha a beteg tartósan ágyban fekszik, ajánlott még beszerezni speciális betegágyat, matracot. Ezekkel az eszközökkel egyrészt megelőzhető a felfekvés kialakulása, másrészt könnyebben tisztíthatók. Nem utolsó sorban a gondozó munkáját is jelentősen megkönnyíti, ha a betegágy rendelkezik különböző párnaemelő funkcióval, kapaszkodóval, netán függőleges irányban (fel/le) is mozgatható. A fekvőbetegek esetében a matrac és a párnák rendszeres és alapos tisztítására is szükség van.
  • A felfekvés a fekvőbetegeket leginkább veszélyeztető betegség. Megelőzése nagy odafigyelést igényel, ám kiemelten fontos, mert a felfekvés felülfertőzése a beteg súlyos állapotromlásához vezethet. A fájdalmas fekélyek kialakulásának kisebb az esélye, ha speciális matracon és párnán fekszik pihen a betegünk. Emellett fontos, hogy 2-3 óránként forgassuk a beteget, így a testre nehezedő folyamatos nyomás enyhíthető. Nem szabad arról sem megfeledkezzünk, hogy a beteg bőrét szárazon és tisztán tartsuk, valamint hidratáljuk.
  • Olyan párnát és paplant célszerű választani, amely könnyen tisztítható és mosható. A gondozott ágyneműje mindig legyen tiszta és gyűrődésmentes. Érdemes a lepedő alá gumilepedőt tenni, különösen abban az esetben, ha a gondozott vizelettartási nehézségekkel küzd! Ha bármilyen szennyeződés kerül az ágyneműre (étel, ital, vér, vizelet, széklet, sebváladék), azonnal cseréljük tisztára, egyrészt a fertőzésveszély, másrészt a bőr épségének megóvása érdekében. Az ágyneműt látható szennyeződések hiányában is mindenféleképpen cseréljük 3-4 naponta, mivel ez is csökkenti a felfekvés kialakulásának esélyét.
  • Az ágyneműt és az egyéb szennyest (ruhanemű, pizsama) ne mossuk más ruhadarabokkal, kezeljük teljesen külön mind a tárolást, mind a mosást illetően. A ruhaneműknél válasszunk pamut anyagot, amely jó légáteresztő képességű.
  • Ha lehet, mindig ugyanaz a személy ápolja a gondozottat a fertőzések elkerülése miatt (különösen igaz ez nátha/influenza szezon idején), de ne feledjük, emberek vagyunk, elfáradhatunk, kérjünk segítséget, ha szükségünk van rá!

Hogyan válasszunk megfelelő fertőtlenítőt?

  • Tudnunk kell, hogy milyen célra szeretnénk használni pl: nagy felületek fertőtlenítéséhez, injekcióbeadáshoz vagy kézmosáshoz.
  • Többféle kategóriába soroljuk a fertőtlenítőket. Vannak felületfertőtlenítők (eszközök, asztalok), eszközfertőtlenítők (tányérok, tálcák, evőeszközök, gyógyszeradagoló doboz, szoba WC, kacsa, ágytál stb.) és bőrfertőtlenítők (injekciózás, inzulin beadás). Ez utóbbi alkalmas a kéz fertőtlenítésére, de vannak olyan változatai is, amelyek az egész testre valók, pl. horzsolás, felületi sérülés esetén. Torokfertőtlenítésre nyálkahártya fertőtlenítő készítményt kell alkalmaznunk.
  • Mindig ellenőrizzük a termékek címkéjét, hogy azok milyen típusú kórokozók elpusztítására alkalmasak. A bőr- és felületfertőtlenítő szerek címkéje segíthet a tájékozódásban, a címkéken mindig fel kell tüntetni az ún. antimikrobális spektrumot, vagyis azt, hogy milyen kórokozók elpusztítására alkalmas. A hatékonyság miatt válasszunk vírusölő, baktériumölő, gombaölő készítményt.
  • A fertőtlenítőszerek hatékonysága az alkalmazott behatási időtől (azaz mennyi idő alatt fejti ki hatását) és a töménységtől is függ. Válasszunk minél rövidebb behatási idővel rendelkező terméket, így egyszerűen, gyorsan és hatékonyan pusztíthatjuk el a jelenlévő vírusokat, baktériumokat. A különböző fertőtlenítők számos kiszerelésben és csomagolásban kaphatók, tapasztalat: a 250 ml spray változat kényelmesen használható.
  • Mindig tartsuk észben, hogy a kézfertőtlenítők vegyszernek minősülnek, ezért használatuk (és tárolásuk!) fokozott figyelmet követel. Kerüljük a túladagolásukat, kövessük a forgalmazói utasítást.
  • Figyeljünk a termék lejárati idejére.
  • A címkén megtalálható egyéb utasításokat is mindig alaposan olvassuk el.
  • Külön készítmények a kézfertőtlenítő szappanok és alkoholos kézfertőtlenítők. De ezek nem azonosak az injekciózásnál használt bőrfertőtlenítő készítményekkel.
  • Nagy hasznunkra lehetnek a törlőkendők, ezekkel ugyanis gyorsan le tudjuk törölni, fertőtleníteni a használt eszköz felületét, például a  szobavécét, kilincset, ágyrácsot, kapaszkodót.
  • Az alkoholt tartalmazó kéz- és felületfertőtlenítők nagyon hatékonyak, hiszen a vírusok, baktériumok mintegy 99 %-át elpusztítják. Használatukkal könnyebb és hatékony a beteggondozás.
  • Ha a kéz felülete testváladékkal szennyeződik, érdemes antibakteriális folyékony szappant használni.
  • Ügyeljünk a fertőtlenítő eszközök helyes tárolására, különösen arra, hogy gyermekek kezébe ne juthasson. 

Nagyon nagy feladat egy idős vagy beteg szeretett családtagunkat otthon ápolni, ebben szeretnénk segíteni. A személyi higiénia biztosítása elengedhetetlen és összetett, sok figyelmet igénylő, de nem lehetetlen feladat. Az előző részben néhány jó tanácsot osztottunk meg olvasóinkkal és a fertőtlenítés témakörét jártuk körbe. Nézzük tovább, mire kell még figyelnünk az otthonápolás során. 

Ruha, ágynemű, szennyes, kuka

  • A beteg szennyesét, ágyneműjét is külön kezeljük, egy elkülönített szennyes kosárba gyűjtsük és külön mossuk, lehetőleg 60C fokon. Erős szennyeződés esetén áztassuk fertőtlenítő, áztató oldatba a ruhát, külön mosdótálat használva a célra. 
  • Pelenka és egyéb inkontinenciatermékek, gumikesztyű miatt tartsunk egy külön, fedéllel záródó kukát, és ezt rendszeresen, minden ürítés után fertőtlenítsük. 
  • A gondozott pizsamája, hálóinge legyen pont méretes, mert a szűk ugyanúgy kényelmetlen lehet számára, mint a túl nagy méret. Anyaga pamut legyen, akár csak az alsóneműk – ez a jó légáteresztés miatt fontos.
  • A gondozott ágya mindig legyen tiszta, rendezett és (apróságnak tűnik, de nem az) gyűrődésmentes. 
  • Az ágynemű rendszeres cseréje jó hatással van a fekvőbetegre: felfrissíti, a felfekvéstől is megóvhatja. Az ágyneműt 3-4 naponta cseréljük, akkor is, ha nem tűnik szennyezettnek. Ha azonban a sebváladék, vér, széklet, vizelet, étel vagy izzadtság szennyezte össze a lepedőt, ágyneműt, akkor azonnal cseréljük le.
  • A párna, kispárna, paplan vagy pléd könnyű és mosható legyen.
  • A textil lepedő legyen fehér, mert azt könnyű fertőtleníteni, mosni. Legalább 9-10 darab lepedőnk legyen otthon, hogy tudjunk mihez nyúlni, ha szükséges. A textil lepedő alá helyezzünk gumis lepedőt, így a matracot megóvhatjuk a szennyeződésektől. 

Evés, ivás, evőeszközök

  • A gondozott evőeszközét, poharát és egyéb, az étkezést, folyadékbevitelt könnyítő, segítő eszközöket fertőtlenítsük folyamatosan a megfelelő fertőtlenítő folyadékkal (lásd előző poszt) és ezeket az eszközöket csak ő használja!
  • Eszközfertőtlenítő oldatot, tablettát használhatunk erre a célra. Ezeket gyógyszertárakban be lehet szerezni.

Fürdetés

  • A tisztálkodás, fürdetés hozzátartozik a mindennapi alapvető személyes higiéniához, így a beteget fürdessük minden nap – reggel, este vagy amikor szükségessé válik.
  • Mozgásképtelen beteg esetében, a fürdetés többnyire az ágyban történik, ezért szükségünk lehet gumilepedőre, ami megóvja az ágyat. Fekvő beteg fürdetésénél nagy hasznunkra lehet a nedves törlőkendő, a nedves mosdató kesztyű, mosdatóhab. Ezek az eszközök kíméletesen tisztítják és ápolják a bőrt, leöblíteni sem szükséges, ezért nagyon praktikusak. Ilyen egyébként az ún. hajmosó sapka is, használata egyszerű és kényelmes, érdemes beszerezni.
  • Mozgásképtelen ápoltunkat mosdásnál, zuhanyozásnál szivaccsal, fürdőkendővel segítsük. Ha a betegnek vagy időskorú ápoltnak vizeletinkontinencia, székletinkontinencia zavara van, az érintett bőrfelületek alapos tisztítására ügyeljünk. Sztóma esetén a sztóma körüli bőr melegvizes tisztítása elengedhetetlen. Ha szappant szeretnénk használni, olyat válasszunk, ami nem olajos, mert ez csökkenti a termék tapadását. Ha a sztóma körüli bőr kipirosodott, azaz enyhe irritáció jelentkezett, akkor erre a célra gyártott bőrápolókat használjunk.
  • Ha a beteg mozgásképtelen, fürdetéskor először is nézzük meg, hogy van e széklet a pelenkában, s ha igen, akkor azt távolítsuk el törlőkendő segítségével. Ha a gumikesztyű szennyezett lett, cseréljük le és tiszta gumikesztyűvel kezdjük el a fürdetést. A felső és alsó testrészhez külön mosdókesztyűt használjunk.
  • Fontos, hogy a bőrt óvatosan, de alaposan megtöröljük, a bőr száraz legyen. Betegünknek legyen saját kéztörlője és fürdőlepedője, mást azt ne használja. 
  • Alaposan tisztítsuk meg a hónaljat, a hason lévő redőket, az intim területeket, nők esetében a mell alatti ráncokat, és a lábujjak közötti területeket is. Töröljük szárazra, gondoskodjunk a bőr hidratálásáról. A szem, az arc, az orr és a fül tisztán tartása is fontos feladat, körültekintően, óvatosan eljárva. A körmöket (külön, csak a bege által használt csipeszekkel) tartsuk karban és tisztán. 
  • Az intim területek mosdatására akár naponta több alkalommal is sor kerülhet (nem csak inkontinencia, székletinkontinencia esetén), hiszen a vizelet és a széklet miatt fokozott bőrirritációnak, kellemetlen testszagnak, bőrgyulladásnak van kitéve az érintett felület. Nagy segítséget jelentenek ebben a feladatban az antibakteriális hatóanyagokat tartalmazó intim mosakodó gélek, illetve törlőkendők. Ezek ugyanis a hatékony tisztítás mellett  fertőtlenítik is a bőrfelületet, aminek nagy szerepe van a szövődmények kialakulásának megelőzésében. 
  • Ha a gondozott képes felállni, akkor is nyújtsunk segítséget a fürdésben, hiszen megszédülhet, elcsúszhat. Előzzük meg a bajt! Javasolt használni fürdőkád ülőkét, kapaszkodót,  csúszásgátlót. Ezeket gyógyszertárakban, gyógyászati segédeszköz boltokban is megvásárolhatjuk.

Száj- és bőrápolás

  • Ajánlott naponta legalább kétszeri fogmosás, valamint szájvíz használata. A legjobb, ha reggel és este, valamint étkezések után is elvégezzük a megfelelő szájápolást. Műfogsortisztító tabletták segítségével tartsuk tisztán a protézist, ezzel ugyanis megelőzhető a fertőzés, gyulladásos megbetegedés. llen.
  • A mindennapos bőrápolás során az a cél, hogy megelőzzük a bőr kipirosodását, irritációját. Érdemes azokat a termékeket használni, amiket a szakemberek javasolnak.
  • Amennyiben betegünk bőre érzékeny, megfelelő választás lehet az illatanyag-mentes ápoló krém, ami még a nagyon száraz bőrt is kíméletesen hidratálja. Ha a bőr már kipirosodott, irritált, akkor használjunk bőrvédő krémet. 
  • Az ún. felfekvést megelőző gélre mindenképpen szükség lesz, ha betegünk mozgásképtelen. Ez a készítmény ugyanis nyugtatja a bőrt, enyhíti viszkető érzést és egyben fertőtlenítő hatása is van. 

Amire még érdemes figyelni

• Fontos, hogy a betegszobában ne legyen semmi, amire nincs szükség. Vigyük ki mindazokat a bútorokat, szőnyegeket, dísztárgyakat, virágokat, amik feleslegesek. Így könnyebb lesz a gondozónak mozogni a szobában, megelőzhetjük a baleseteket és könnyebb a takarítás, fertőtlenítés is. Rendszeresen szellőztessünk, fertőtlenítőt tartalmazó vízzel mossunk fel, fertőtlenítsük a kilincseket, kapcsolókat is. 

A végére hagytuk a legfontosabb: szeressük az ápoltat, és szeressük azt, amit őérte és vele csinálunk, hiszen ránk van utalva, nekünk pedig önként tett vállalásunk őt segíteni, gondozni! Munkánk így nyer hitelességet, melynek végső soron a célja a beteg testi komfortérzetének és lelki békéjének biztosítása, emberi méltóságának megőrzése és létének a nehézségek ellenére is való életigenlése. Legyünk büszkék magunkra, hogy ezt a nehéz, de szép feladatot vállaltuk és elvégezzük és kérjünk segítséget, ha szükségünk van rá!